Cím nélkül
Gyökerek nélkül élni: a világ ezernyi enzimje roncsolja, emészti sejtjeim! Legfőképp a szavak otthona kéri számon rajtam, miért teszed ezt velem? Isten adta és te rombolod tudatod és hiába tudatod, nincs ki értse Rajtad kívül! Hozzád sír a lelkem, mely földre ejtett váza. Valaha virág éltető vizét őrizte, de mivé lett mára? |
||
Balogh Zoltán |